„Háromszor is meggondolom, míg egyszer sem teszem meg.”
A fenti nagybecsű gondolat gazdája ugyan nem vitte sokra, ellenben az átgondolás sosem árt, ha hosszú távú
döntéseket kell hoznunk.
Napjaink hullámzóan változó gazdasági környezete rengeteg kihívást ad annak, aki tudatosan
akar energiahatékony fűtési megoldást találni.
A Magyarországon uralkodó éghajlati viszonyok között egy évben átlagosan hét hónapig kell
fűteni a lakásokat. Bár a fűtés költsége ebben az időszakban a pénztárcánkra nézve elkerülhetetlen rosszat jelent,
nem kell mindenáron beletörődnünk a magas gázszámlába.
Gazdaságosan fűteni azonban csak úgy lehet, ha számos tényezőt figyelembe veszünk. A
gázmegtakarítás honlapon megpróbáljuk összefoglalni azokat a szempontokat, amelyek alapján lényeges megtakarítást
lehet elérni, anélkül, hogy igényeinket lejjebb kellene adni.
Hogyan lehet ma kialakítani a legmagasabb komfortot biztosító fűtést és melegvíz-ellátást úgy,
hogy közben megfeleljünk a leghatékonyabb energiafelhasználási követelményeknek és környezetvédelmi előírásoknak?
Ennek a kérdésnek a felvetése igencsak aktuális, hiszen az emelkedő energiaárak és az egyre
szigorodó környezetvédelmi előírások szükségessé tették olyan fűtőkészülékek kifejlesztését, melyek megbízhatóan
biztosítják egy lakóépület fűtését, illetve melegvíz-ellátását.
Fűtés esetében a modern építészeti megoldások megkövetelik a kazánok azon képességeit, hogy
különböző hőmérsékletű fűtővízzel lássák el a hőleadó rendszereket, mint például a padlófűtést, falfűtést és
mennyezetfűtést maximum 30-45 °C-os, míg a radiátorokat, szegélyfűtéseket, medencefűtéseket viszonylag magas, 60-70
fokos hőmérsékletűvel. Ebben nyújt segítséget a hidraulikai kapcsolások, a hőcserélők és a különböző szabályozások
beépítése és használata.
Egyre nagyobb teret hódít a kombinált rendszerek kiépítése, melyben gázkészülék, napkollektorok
és vegyestüzelésű kazán együttes üzemeltetésével érhetjük el a legkiválóbb hatásfokot. Erre is találhat oldalunkon
megoldást.
Kérjük, most ne gondolkozzon, merüljön el az általunk kínált lehetőségek megismerésében!